„Amerikában a pop-artot feltették falra. Olaszországban lerakták a földre, és együtt éltek vele.” Nagyszerű alkotások, szórakoztató figurák, rengeteg humor és csodálatos mondások gyűjteménye ez a film, mely egy félévszázaddal ezelőtti, forradalmi művészeti mozgalomról szól. A radikális dizájn alkotói a hatvanas években szembefordultak minden megszokottal, és valami igazán újat igyekeztek alkotni. Őket keresték meg a film készítői, hogy sok mosollyal, nevetéssel, gyakran önironikusan, olykor könnyezve, bolondozva meséljenek művészetükről, és bizonyítsák: ma is tudnak fontosakat mondani nekünk.


A RENDEZŐRŐL
Francesca Molteni a Milánói Egyetemen filozófiát, a New York Egyetemen pedig Filmgyártást tanult majd a RAI, olasz nemzeti TV-csatornának dolgozott. 2002 óta dokumentumfilmeket, televíziós műsorokat, videókat készít, rendez és tervezői kiállítások kurátoraként tevékenykedik. Írója és rendezője az „Ultrafragola” TV-sorozatnak. Elindította a www.ultrafragola.com platformot, az első, designnal foglalkozó internetes TV-csatornát. 2009-ben megalapította a MUSE Factory of Project-et, a Milánóban székhellyel rendelkező filmgyártó céget (museweb.it). 2014-ben elnyerte a PIDA Design Dijat-t az „Ahol az építészek élnek” filmért és kiállításért. 2017-ben Maria Cristina Didero-val közösen kurátorként dolgozott a SUPER DESIGN-on, az R & Company Galéria által népszerűsített és a MUSA által készített filmen, ami az olasz radikális dizájnt vizsgálja.