Az építészeten túl

By 2014-06-03Uncategorized

Fehér Gábor

Film: 16 holdnyi föld (Richard Hankin, 2012, 95’)
Március 6., csütörtök – 19:00

Miért nem lett eredménye egy, a lakosságot is bevonó párbeszédnek? Milyen személyes és politikai érdekek hátráltatták a munkálatokat? Miért nem elég egy nemzetközi építészeti pályázat? Egyáltalán miért gondolnánk, hogy a World Trade Center újjáépítése par excellence építészeti kérdés? Mitől ennyire más a Ground Zero, ez a 16 holdnyi űr, mint bármelyik másik ekkora méretű építési terület? Richard Hankin filmje azokat az eseményeket, konfliktusokat és persze érzéseket fogja össze, amik egy évtizeden át kísérték a 2001. szeptember 11-re adandó égető választ. A terrortámadások után egyértelművé vált, hogy az ikertornyok helyén nem csak fizikai, de értelmi és érzelmi űr is keletkezett, ami másfajta építészeti választ követelt. És egyáltalán nem volt mindegy, hogy az épített megoldáshoz, egy ikonikus épülethez ragaszkodnak, vagy annak hiánya lesz maga az emlékezés jele. A kezdeti városvezetési elgondolások és a lakosság bevonásának kudarca után csak egy nemzetközi építészeti pályázat útján lehetett adekvát választ adni.

Vagy mégsem? Pedig voltak itt sztárépítészek mindenfelé: az egyik hangzatos megavállalat Rafael Viñoly-t választotta, de Pataki kormányzó nem kért belőle, és Daniel Libeskindet hirdette ki győztesnek. Hiába, mert a helyet 99 évre kibérlő ingatlanmogul, Larry Silverstein saját építészét, David Childs-t kérte fel, mondván, Libeskind úgysem tervezett még felhőkarcolót, szóval ne az ő pénzén próbálkozzon. A hatalmi csörték és az egymásra licitálás közben rejtett pályán a sokadik jelölt, Michael Arad lehetett volna a befutó – de a kezdeti támogatás után a családok végül egy egész éjszakán át demonstráltak. Amikor meg minden összeállni látszott, a közelben Santiago Calatrava méregdrága közlekedési csomópontja véreztette ki majdnem a projektet. Ma végül Richard Rogers, Norman Foster és Maki Fumihiko épületei magasodnak az emlékpark körül.

Noha a tíz év alatt ígéretekben és ünnepélyes beszédekben nem volt hiány, a kezdeti bizakodást a szkepszis és az egyre gyarapodó kérdések váltották fel. Egyáltalán mit fognak építeni, ki fogja építeni, mennyiből építik meg és mikorra lesz végre kész? Hol Silverstein és a hatóságok csaptak össze, hol a gyászoló családokon gázoltak át a döntéshozók, hol meg csak elkeveredett egy döntő jelentőségű levél.  Amikor pedig az alapkövet is lefektették, a leendő új tornyot teljesen újra kellett tervezni – egy új helyen. De itt nem a vég, hanem az odáig megtett út számít: az pedig számításokkal, iróniával és gyásszal teli érzelmi hullámvasút. Ez a 16 Acres.